Magamról

Saját fotó
Hungary
Négy gyemek Édesanya és 6 uóka nagyija, feleség 51 éve , Szeretem a virágokat és békét a föjdön ami sajnos nehéz ...de bizunk a jö ISTENBEN! ....Érzékeny ,aggodó ,néha bohém , ilyen a karmám...

A titokzatos fehér rózsa ***

A titokzatos fehér rózsa ***
A titokzatos fehér rózsa Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. Milyen szép! - gondolta. - Milyen kecses! Aztán lassan a többi állat is felfedezte. - Milyen egyszerű! - mondta a páva. - Semmi szín, semmi különlegesség! - Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. - Hát hogy néz ez ki? "Mind ilyenek vagytok." - gondolta a farkas a fák közül. - "Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót." A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is. - Ez meg mi? - fanyalgott a róka. - Semmi keresnivalója nincs itt. - Csúnya! - röfögte a vaddisznó. - Ráadásul útban van. A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. "Hát nem látjátok, hogy fáj neki ?" - gondolta a farkas. - " Miért kell bántani? " - Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve. - Tépjük ki ! Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját. - Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt ! - Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka. - Ki kell irtani ! A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. "Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette. - Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ... Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.***
Photobucket

A nő szíve örvény, melynek...William Shakespeare




„A nő szíve örvény, melynek mélyét senki sem ismeri. Ingatag, mint a tenger hulláma.”

"
Mindenkit szeress, ne sokban bízz,
Ne bánts senkit, ellenséged inkább féljen,
Minthogy legyőzd, barátodat szívedre rejtsd,
Szidjanak hallgatásért, ne beszédért."




               



A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe.
Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság. Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele.
A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni.
Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is az marad ami volt: erény.
“Mennyi élet, mennyi pezsgés, mennyi ember, de mára már mind halott… Rád is ez a sors vár… Élj hát, élj, amíg élhetsz… az idő elröpül… Keresd az erényt, hogy értékes ember légy…, keresd a valódi, szellemi-lelki értékeket, hogy igazán élj, s ne légy parazita. Ne a pénzt hajszold, az idő elröpül, s észre sem veszed, már itt a vég. Keresd a boldogságot is, hiszen a felüdülés, a belső béke, de a lüktető gyönyör is fontos, – ám hagyj belőle másnak is, hisz más is élni akar, boldogságra törekszik, nem csak te. Légy toleráns és ne ítélkezz senki felett, hisz’  a vége úgyis közös: a sírgödör… Kevéske idődet használd ki jól: az ‘élni és élni hagyni’ remek elv, mert nem foszt meg semmitől, de ezt követve másokat sem rekesztesz ki semmi jóból… Szeresd az embert, hisz sorstársad ő, – épp oly’ halandó mint te vagy. Ami neked fáj, fáj az neki is. Ne tipord el, maradj Ember…”
                                                                  

Szeretsz, szenvedsz, élsz: íme a szerelem szentháromsága.





A szerelem nem kéri számon tőled, hány csókot adtál vagy nem adtál másoknak. A szerelem nem kutatja múltadat és nem fürkészi jelenedet. Minden reménye a jövő, sajátos önzése is a jövőért van. A reménytelen remény és a vigasztalan vigasztalódás a balzsama, amely ugyanolyan édes, akárcsak a szenvedés, akárcsak a szerelem.




Nézem őt, és úgy érzem, bárminél jobban szeretem ezt az embert.

A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban.








Jövő héten ilyenkor úgy fog tűnni, mintha egyetlen pillanatot sem töltöttünk volna együtt. De most úgy terült el előttünk a hétvége, akár a csillagokkal teli égbolt, és nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz ezután. Az csak tönkretette volna. Csak az itt és most számított.

















Ha szeretsz valakit, nyitottá válsz a szenvedésre. Ez a szomorú igazság. Talán összetörik a szívedet. Talán te töröd össze a szívüket, és sosem tudsz már úgy tekinteni magadra, mint azelőtt. Ez a kockázat.







Mily vad a gyűlölet - s a szerelem!
Vad szerelem! Szerelmes gyűlölet!
Ó, semmiből fogantatot valóság!
Ó, terhes semmi! Ó, komor bohóság!
Ó, szépségek förtelmes káosza!
Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst,
Virrasztó álom, sorvasztó öröm:
Ilyen szerelmem! - s épp ezt gyűlölöm!









Nem kellett, hogy a szemével lássa, anélkül is érzékelte minden mozdulatát. Érzékelte őt, mint valami hatalmas, ellenállhatatlan erőt. A szerelem és a szenvedély éppoly erős lehet, mint a csillagok hatalma.



Van első, felejthetetlen szerelem! Amit az ember nem tud kitörölni szívéből, emlékezetéből, évek múlásával sem. Évtizedek után is egy szép, felejthetetlen, kellemes dolog. Egy felejthetetlen, gyötrelmes, megkínzó és mégis oly jó, oly kedves, oly gyönyörű! Ám az Élet mindenhez hozzápiszkál! Szép kapcsolatokat zúz széjjel, párokat szakít szét, szíveket tesz tönkre.







A szerelem olyan, mint egy gyönyörű virág, amit talán nem érinthetek, de aminek az illata a kertet mindenképpen az öröm helyévé varázsolja.












Zsigereim belereszketnek. Torkomba szalad a szívem. Meg kell veszni, a pasas úgy hat rám, mint egy kísérleti atomrobbanás. Évek óta bizakodom, hogy egyszerre csak elmúlik. Be kell látnom végre: idülten szerelmes vagyok.











Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el.








A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?













A szerelemnek nincs kora.
















Igaz: nagy mester a Szerelem,
nagy tanár, és
Ami sose voltunk, belőlünk
azt csinál, és
Gyakran egy pillanat elég, ha ő tanít,
Hogy kicserélje az ember erkölcseit.
Áttöri sáncait szívünknek és agyunknak,
S gyors eredménye mind, mint egy-egy
csoda, úgy hat.









A szerelem lényege, hogy két magányos lélek köszönti, megérinti és megvédi egymást.












Két ember, akik nem tudnak egymás nélkül élni... szerintem ez a szerelem.








Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.









Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerűen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.









Az álom és barátság





Az álom és a barátság


Fejem lehajtom puha párnámra,
S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.
Tudom az álom nem más mint hazugság,
Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.
Szeretnék a valóságtól messze lenni,
Sosem szeretnék felébredni.





Míg álmodom nem tudom, hogy létezem,
Egy másik valóságba élem életem,
Hol boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,
Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.
Életem folytatódik, a gondok megmaradnak
Viszont az életben legalább a barátaim megvannak.
A barátok segítenek gondjaimat megoldani,
A rossz élményeimet elfeledni,
Napjaimat szebbé tenni,
De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!
A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak
De csak a rosszban mutatkozik meg,
kik azok akik mélyen a szívembe látnak!





Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Igazi nők...Müller Péter..tollából írva!!!


Igen beszélgetünk az igazi férfiről ...de beszélgessünk az igazi nőkről is ...



Müller Péter az igazi nőről....

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed,
az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a
második réteget, a gyengédséget,
a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod,
a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát,
a negyedikben a harag villámait,
az ötödikben a harmónia vágyát,
a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a
hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.


A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó.

A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek.

Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében.

Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki.

Egy nő „erogén zónája”: a lelke.

[Müller Péter]

Ezért kívánja a férfi a nőt-Müller Péter



Nehezebb egy rövid cikket megírni, mint egy egész könyvet. Tudod, miért? Mert tömörnek kell lennem. Utoljára a tiszteletről beszéltem. Hogy a szeretetben mennyi tisztelet van.

Ha ilyesmit mondok, nagyon mélyre kell ásni magamban, "modern" lelkem romjai alá. Meg kell keresnem azt az ősi eszményt, mely nem hullott még darabokra bennem, és nem torzult el a felismerhetetlenségig.

Kutass te is, magadban. Én úgy szoktam, hogy megkérdezem a lelkemet, és utána hosszú ideig figyelem a mélyről jövő, őszinte válaszaimat. Kérdezd meg magadtól: tudtál-e szeretni egy olyan embert, akit nem tiszteltél? Ha szerettél egy férfit, nem tisztelted is egyben? Nem abban a pillanatban pukkant szét a szerelmed buborékja, amikor nem tisztelted többé?

Azt hiszed, mi nem így vagyunk, férfiak? Mit gondolsz, mit érez egy szerelmes férfi? Kinek lát téged, ha szeret?

De tovább megyek. Mit gondolsz, mi rejlik még egy testi kívánás mélyén is? Mi rejlik akár egy futó ölelkezésben is? Azt mondjuk manapság, állati ösztön. Hormonok játéka. A kielégülés sóvárgása. A test "bűne" - ha vallásos vagy.

Jó lenne, ha csak ennyi volna! Nem lenne belőle ennyi botrány, zűrzavar, ennyi semmi másban át nem élhető öröm, eksztázis, tragédia - nem lenne az életünk központi kérdése.

A szexualitás: misztérium.



Ha már nem bír magával valaki, nőt keres, egy futó kalandot, akár egy utcalányt, pénzért. Van ugyanis a szeretkezésben - bárkivel, még egy vadidegen nővel is - egy olyan pillanat, amikor nemcsak egy testet érez a testével összegabalyodva, nemcsak egy nevesincs prostituáltat hanem A NŐT. Ezért fizet. A nagybetűs élményért.

NŐT AKAROK! - kiált nemcsak a teste, a lelke is. Ez a férfi ŐSKIÁLTÁSA. És ha egy nő ölel valakit, legyen az a férje, a szeretője, vagy akár egy futó kalandja valakivel, akinek odaadta magát... akkor van az ölelésnek - ha nem teljesen sivár - egy olyan pillanata, amikor nem a Béla öleli, vagy az, akinek a nevét sem tudja talán - hanem A FÉRFI.

FÉRFIT AKAROK! - ez a nő ŐSKIÁLTÁSA. Minden nő ölében rejtélyes mélység van. Befogadás, hazatalálás. És egy álló hímvesszőben a Teremtő szimbóluma, mely egy igazi szeretkezésben szinte vallásos imádat tárgyává válik.

Lelkünk mélyén az érzéseink NAGYBETŰSEK. Egy férfi, abban a fázisban, amit a modern világ a maga primitív nyelvén "kielégülésnek" nevez, KIRÁLYNAK érzi magát.

Tovább megyek.

A nő, ha igazi az ölelés, KIRÁLYNAK is érzi őt! Sőt, ISTENNEK. Egy Béla, ha jól ölel egy nőt, KIRÁLY lesz, sőt TEREMTŐ ISTENSÉG. Egy-két pillanatig. Vagy háromig. Ezért óriási hatalom a szex. Misztérium. Mert a férfi számára is megvillan ennek a tükör-élménye: nem egy Mancival, vagy Husikával, hanem A NŐVEL találkozik, akit most ő tesz BOLDOGASSZONNYÁ.

Ez az élmény nem tudatos. A mélytudatunk csakis a nagybetűt ismeri. Ott élnek a mítoszok és a szimbólumok. És ezek megvillannak, a legegyszerűbb emberben éppúgy, mint egy bölcs filozófusban, egy futó szeretkezésben is éppúgy, mint egy nagy találkozásban.

Életünk ritka csúcspillanataiban fölfelé látunk. Magunkban és másokban is.

Ezt aztán lehet hormonokkal, mirigyekkel, ösztönökkel magyarázni. Mindez a testi síkon igaz is. Ha itt, a földszinten megrekedsz, a misztériumot akkor is átéled. A testi kéj pillanatában a teljes Ember megrendül benned, és ha egy pillanatra kinyílna a szemed, fölláthatnál az Istenig. Én még soha nem találkoztam olyan férfivel, aki az öröm csúcspontja felé közeledve a mirigyeire vagy a tesztoszteronszintjére gondolt volna.

A Lélek a mai, kisbetűs világban is működik bennünk. Egy-egy pillanatig. Megvillan a nagybetű! Nemcsak szép, de sajnos torz formában is. A megerőszakolásban, a perverzióban, a szadizmusban is. Sajnos ilyenkor is NAGYBETŰSEN látunk. Csak a vonzalmunkat ekkor nem a szeretet, hanem a gyűlölet motiválja.

Az ÖRÖK NŐ legyőzésének elvakult indulata. Mivel egy népet a nők reprezentálják (nem véletlen a különféle származási elméleteknél az anyák döntő szerepe), a degenerált férfi egy másik népet akkor tud igazán legyőzni, ha a nőit maga alá teperi. Ez messzire vezető gondolat. Elvisz a nőgyűlölet pokolköreibe, ami nélkül a nemek kapcsolata nem is igen érthető.

A Talmud azt mondja: "A férfi és a nő olyan, mint a tűz. Ha közöttük van az Örökkévaló, egyesülnek. Ha nem, fölemésztik egymást." Így lesz, látod, a Szeretetből Gyűlölet. Nézd meg a mai elvadult szakítások és válóperek zömét.

A férfilélek mélyéről - a saját lelkemről is beszélek! - ezt a nőgyűlöletet is ki kell olvasni. Különben nem értjük meg a nők több ezer éves világhelyzetét.
    

Igéző női szemek!

 

Kedves hölgyek ,nők , asszonyok a szemetek az mi sohasem hazudott.
Szemetekbe nézünk s látunk örömöt , fájdalmat, először a múltat- ami nektek elmúlt , s bennetek mély nyomot hagyott,
S ha mélyebbre ássunk szemeteken át lelketekig, ott észrevesszük a jelent.
A jelen gyötrelmeit, fájdalmait látjuk rajtatok, melyet sokszor férfiszív okozott.
Tettünk nektek jót, adtunk örömöt, de sajnos sokszor fájdalmat, s könnyet is kaptok.
S ha túlnő rajtunk ez az értelem megértjük bennetek a gyengédséget, a kedveskedés tüzes vágyát, a mindig cirógatni vágyó női lelketek hangját.
S ez nem elég a férfi szemnek, ki igazán szereti asszonyát az tovább lát, látja benne az öröm pajkosságát.
Látja benne a harag szikrázó vad villámát, s a vihar utáni csend nyugodt harmonikus vágyát!
Amikor testetek üzen nekünk, szemeteken keresztül teszi meg azt, üzeni a gyönyört, bánatot, a fáradtságot,s apró örömöt.
A szemetek az mely hazudni nem tud, benneteket ő árul el.
S ha szemünkbe ti nem mertek nézni, csalfaságot rejtetek, s keserű annak minden egyes perce, mit ti ellőlünk rejteni mertek.
Visszaüt majd rátok százszor ezerszer, gyötrő álmotokban marcangolja lelketek.
S ha felébredtek, s szemetekbe néznek férfi fürkésző tekintetek, előjő az lelketek mélyéről, s a felszínt fodrozza, s ki lát annak lelkét megborzolja.
A ti szemetekben látjuk a szeretetet, melyt nekünk adtok, tiszta szívvel szeretni még ti is tudtok.
A nőknek minden titka , szemben rejtezik, felvértezni az igazsággal mit titkon rejtezik.



Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját.



– Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony. – Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. – És ezt soha nem is fogod megérteni … - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: „Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?” „Minden nő ok nélkül sír.” – Ez volt minden, amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, hogy vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat: – Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: „Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától, amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik. Add tovább ezeket a gondolatokat minden nőnek, akit csak ismersz. Ha ezt megteszed, valami csodálatos dolog fog történni. Segíted a nők önbecsülését! HISZ MINDEN NŐ SZÉP, AKI SZERET
Szeretetemmel küldöm ÉN is : Nektek

Aliz




Egy édes emlék vágyát keresem...


Több vagy, mint emlék
Több vagy, mint emlék,
Most is veled lennék,
Belenéznék szép szemedbe,
A könnynek többé nem lenne értelme.

Egyedül vagy, tudom,
El kéne indulnom az úton,
Mely szívedhez elvezet,
De visszatartanak a kötelek.

Ami volt elmúlt,
Egy apró fellángolás,
Szívem ettől feldúlt,
Zaklat egy látomás.




Benne velem vagy boldog,
Benne nincs, aki zokog,
Benne csak örömkönnyek hullnak,
Búcsút intve a zord múltnak.

De régen volt, hogy kellettél,
Már túl messzire mentél,
Ahogy nő a távolság,
Úgy fakul a látomás.

Volt más, de mit ér?
Nekem mellette is te kellettél,
Hasztalanul időt pazaroltam rád,
Könnyes szemmel vártam a csodát.


S lehullott a köd, megjelent egy felhő,
Mi a rózsaszín fátylon merőben túlnő.
S mikor a felhő elment, én is tisztán láttam,
Szívedre azóta többet sose vártam.

De több vagy még, mint emlék,
Álmodtam is veled,
Kívántam, bár szívedbe félnék,
Hittem, de már nem merek.

Megingott a hitem, vele a remény,
a vágyódás, az élet bizony nagyon kemény.
Veled alszom el, elmémben ott vagy még,
ha már nem is kellesz, tudd, több vagy, mint emlék.

Abonyi Stefi









Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt." (Tatiosz)